Jó hangjával, megnyerő modorával hamarosan lelke lett a házi ájtatosságoknak. Ezek kapcsán ismerkedett meg búcsúvezető társával, a jászladányi Orosz Istvánnal, és élete párjával, Kiss Juliannával, akivel 1881-ben kötött házasságot.
Életére vonatkozó írásos adatunk alig van. Maga a felesége is csak annyit tudott, hogy az ura valami nagy titkot őriz. Kutatásunkat a közben lezajlott két világháború lényegesen megnehezítette, mert rengeteg "takargatott" régi írás, nyomtatvány ment veszendőbe. Titokzatos ifjúságára némi fényt vet betegségében feleségének tett nyilatkozata: "Amit a 'Jézus Szívének gyermeke' c. füzetben megírtam, magamról írtam." Az említett kis füzetke látszólag olyan, mint a többi társulati ima és énekfüzet. Ezekben nem ritkák a lelki épülésre elmondott "igaz történetek". A verses életrajztöredék az Álom és valóság címet viseli, és Jézus Szívének — mint a megtérés forrásának — dicsérete akar lenni. A versben szereplő László maga a költő, akinek a szülők jómódja könnyelmű, pazarló ifjúságot biztosított. Egy éjszakai tivornya után elnyomta az álom. Álmában az égi seregektől körülvett Krisztus Királyt látja, aki töviskoszorús lángoló szívét nyújtja. Közben László barátait villámcsapás érte a temetői kápolna megszentségtelenítése miatt. Lászlónak ezután nem volt nyugta. Így jutott Jézus Szíve ünnepén Kalocsára, és ott döntött a római katolikus egyház mellett. Szülei kitagadták. (Áttérése a gyöngyösi Szent Bertalan plébánia anyakönyvében van bejegyezve 1872-ben.)
Biharkeresztesen senki nem ismerte Varga Lajos históriáját. Nagy a valószínűsége annak, hogy a valóság keveredik a költészettel, mert azon a vidéken jól ismert az Ünneprontók mondája (Kőrösfő mondája). A jómód igazoltnak látszik, mert a születési anyakönyv feltünteti, hogy szülei földbirtokosok. Anyja: Bónis Eszter római katolikus.
Áttérése után a buzgóság Karmel magányába vitte, ahol vezekelni akart bűnös ifjúságáért. Grazban töltötte a noviciátust, onnan Linzbe disponálták. (Az adatok: P. Bruno karmelita teológus tanár szóbeli közlése.) Nem maradt meg a rendben, de ez a Karmelben töltött idő lényeges Varga Lajos életének alakulásában. A későbbi búcsúvezető és költő itt az imádságos magányban, Szűz Mária buzgó tiszteletében nevelődve alapozódott meg lelkileg és tudásbelileg.
Hazatérve, az egri Káptalan kinevezte tanítóvá. Ez nem jelenti a mai képesítést, csupán annyit, hogy ellátta egy-egy falu, tanyaközpont gyermekeinek oktatását az írásban, olvasásban, számolásban. Az ágói szőlőben egy régi tanítványa közölte, hogy sok könyve volt, és szívesen kölcsönzött. Címekre nem emlékezett. Ma már kideríthetetlen, merre kallódott szét könyvtára. Olvasottságát írásai is igazolják.
Házasságkötése után már nem vállalt "állást". Feleségével együtt jártak búcsúra. A búcsúkon szerették szép hangjáért. A házaspár az egész nyarat otthonuktól távol töltötte. Pünkösdkor indultak és csak Szent Kereszt felmagasztalása után tértek haza. Nem volt mit félteniük, — jegyezte meg a 93 éves Szabó nagymama, akinek a szomszédjában laktak a Csokonai utcában. Gyakran láttak szükséget, amit a falu jószívűsége enyhített. Nem rótták fel neki az italozást. Részeg soha nem volt, és egy-egy mulatozás után keményen vezekelt. Ha Orosz Istvánnal, a magyar szentember klasszikus típusával hasonlítjuk össze, meg kell állapítanunk, hogy kettejük életében és működésében sok a közös vonás. Először ezek tűnnek szemünkbe. De ha a két ember egyéniségét is egybevetjük, rögtön észrevesszük a különbségeket. Varga Lajos életében is van egyszerűség, áldozatvállalás, de nem tud következetes lenni önmaga legyőzésében. Öreg árokszállásiakkal beszélgetve kitűnt, hogy őket nem életének jámborsága kapta meg, — hiszen köztudomásúak voltak gyengeségei, — hanem az a mód, ahogyan a jót nekik tanította. És elfogadták a vezetést, a tanítást, mert Varga Lajosban is látták az igyekezetet.
Egyéni vallásosságát, belső küzdelmeit nem ismerjük. Ennek az ismeretnek birtokában lehetne és szabadna értékálló véleményt alkotnunk róla, mint ahogy Orosz Istvánt is, "a szentembert", főként önéletrajza alapján ismerjük és értékeljük.
Énekeket, épületes történeteket írogatott és kinyomtatva árusított is. Az Egri Nyomda hozzávetőleges megítélése szerint az egyes ének és imádságos füzetek nyolc-tízezer példányban forogtak közkézen, de voltak húsz-huszonöt ezres példányszámúak is. Az életrajzok hősei csodálatos eseményt tartalmazó életüknél fogva kerültek megverselésre, vagy mert tiszteletük közkedveltségnek örvendett.
Varga Lajos valamennyi nyomtatványában a népi ízléshez, falusi igényekhez igazodik, csakúgy, mint a Verses Szentírás megírásával.
Éppen ezért ezek az imádságok nem egyéni, magányos áhítatoskodásra készültek. Népünk vallásos megnyilatkozása eredetileg közösségi, kollektív jellegű, élőszavas formájú. "Az imádság régen a népnél — jórészt manapság is — hangos könyörgés, auditív megnyilatkozás, kollektív ájtatosság. A nép sokáig írástudatlan, lelki habitusának nem felel meg a magányos, reflexív imádság. Az érzelmek kultusza, a közösség magával sodró lendülete az, amiben vallásos igényei és élményei teljesedni tudnak."1
Ebből következik, hogy falusi népünk a litániáknak, olvasóknak annyi változatát tudja. Ugyanis mindkét imádságforma kiválóan alkalmas közös ájtatoskodásra. Gazdag változatukat még a búcsújárás gyakorlata is magyarázza. A nem ritkán több napos gyaloglás, zarándoklás alatt igen ügyel a búcsúvezető az énekek, imádságok változatosságára, mert az ismerős szövegek untalan ismétlése "a lélek erejét ellankasztaná. Ezért kellenek a jámbor érdeklődés, föltett jószándék ébrentartására e bizonyára laikus inspirációjú, mindenesetre kifogástalan szellemű olvasóválasztékok."2 a búcsújárás a népi imádságoknak, énekeknek, fő inspirálója. Egy-egy téma bámulatosan gazdag változatait találjuk ugyanannál a búcsúvezetőnél, — a mi esetünkben Varga Lajosnál. Kedves témái: a Fájdalmas Szűz, (akinek tisztelete népünknek mai napig is legkedveltebb ájtatosságai közé tartozik) a Mátraverebély-Szentkúti Szűzanya, Szent Anna; halotti ájtatosságok.
Az imádságok, énekek rögzítése a falu népénél többnyire hallomás útján történt. A szöveg kinyomatása csak az emlékezet segítője akart lenni. Mivel az emlékezet munkája könnyebb, ha a bevésendő, azaz a felidézendő szöveg ritmusos, — nem csodálkozhatunk azon, "hogy az ünnepélyes próza szabad, zsoltárszerű recitációjából még a legszentebb imádságok is olyan könnyen változnak énekelhető verssé."3
Varga Lajos szövegeit is énekelték. Csekély százaléknak saját dallama van, nagyobbrészt ismert dallamra szabja az ének szövegét. A dallam ismertsége is egyik oka annak, hogy énekei olyan hamar és nagymértékben elterjedtek.
A szerző nagy gondot fordított a propagandára is. Írásainak terjedését nem bízta a véletlenre. Az ajánlást, a tudnivalókat is megverselte:
"Világ teremtéstől a mai napig,
A Biblia minden jeles eseményét,
Ezernél több verses elbeszélésekben,
Elmondja ezeket szépen, sorban, rendben!
A Testamentom-ban hatezer év képe,
Megkapóan hűen, érdekesen van festve.
uGuarantee Live Fi Crack Keygen Serial Torrent Full Warez Download %C3%83%C2%98%C3%82%C2%B3%C3%83%C2%99%C3%82%C2%8A%C3%83%C2%99%C3%82%C2%83%C3%83%C2%98%C3%82%C2%B3 %C3%83%C2%98%C3%82%C2%A8%C3%83%C2%99%C3%82%C2%86%C3%83%C2%98%C3%82%C2%A7%C3%83%C2%98%C3%82%C2%AA 9 Lugossy Ilona:h w w Porn Porn g g Girls Girls nGuarantee Live Fi Crack Keygen Serial Torrent Full Warez Download %C3%83%C2%98%C3%82%C2%B3%C3%83%C2%99%C3%82%C2%8A%C3%83%C2%99%C3%82%C2%83%C3%83%C2%98%C3%82%C2%B3 %C3%83%C2%98%C3%82%C2%A8%C3%83%C2%99%C3%82%C2%86%C3%83%C2%98%C3%82%C2%A7%C3%83%C2%98%C3%82%C2%AA 9 Lugossy Ilona:f Teens Naked Ladies